4 nyári jel, amelyek arra utalnak, hogy fogorvoshoz kellene fordulni


A következő néhány jelet tapasztalva ne kockáztassunk, inkább forduljunk fogorvoshoz, nehogy a nyaralásunk bánja! 

Testünk mindig jelez, ha valami nem működik megfelelően, vagy hamarosan „meghibásodás várható”. Így van ez a fogainkkal is, ami alól a nyári időszak sem kivétel. Sőt, ilyenkor – például a hideg-meleg ételek hatására – talán még előbb kiderülhet, hogy bölcsebb lenne felkeresni a fogorvost, nehogy a végén fájdalomcsillapítókon kelljen túlélni a jelentős összegért befizetett, egész évben várt nyaralást. Ha az alábbi jeleket megtanuljuk felismerni, ne blicceljük el a látogatást a fogorvosnál, hiszen elég nagy kellemetlenségeket úszhatunk meg így.

Nyári jelek, amelyek után irány a fogorvos!

1. Érzékeny fogak: Belekortyolunk a hideg limonádéba, de a kellemesen fanyar citromíz élvezete helyett csak a nyilalló fájdalom szinte bénító hatását érezzük. Mi lehet a baj? Ez bizony fogérzékenységnek tűnik, ami viszonylag gyakori jelenség: hátterében akár a visszahúzódott íny, a lekopott zománc vagy más fogászati probléma is állhat. Ez tehát egy fontos tünet, amivel érdemes fogorvoshoz fordulnunk, hogy a hátterében álló okot kezeljék.

2. Fogpiszkáló: Ha a kerti partin elfogyasztott grillcsirke vagy pulled pork ugyanúgy beszorul egy bizonyos helyre, a fogunk közé, mint a keményebb zöldségek egy-egy kis darabja, ott bizony lehet, hogy kilyukadt a fogunk. Aki idén még nem járt fogászati szűrésen, annak érdemes még a nyaralás előtt megejteni.

Az ilyesmi mindig gyors és fájdalommentes. És egyben remek lehetőség, hogy időben felismerjük az esetleges problémákat, amelyeket így kevesebb fájdalommal és költséghatékonyabban lehet kezelni, mint amikor már nagy a baj.

3. Elszíneződés: Aki szeretne a strandon hófehér, ragyogó mosolyt villantani, annak a nyaralás előtt még beleférhet egy fogfehérítés. A fogak természetes színén a fogkő is sötétíthet, amit nemcsak a fogak szépsége miatt fontos leszedetni, hanem azért is, mert így további egészségügyi problémákat előzhetünk meg. Például az ínygyulladást, ami szintén beárnyékolhatja a nyaralást illetve a nyarat.

4. Rossz lehelet: Hiába nem kértünk fokhagymát a strandon a sajtos-tejfölös lángosra, vagy piszkáltuk ki a hagymát a kerti partin a hamburgerünkből, akkor is rossz leheletet, illetve szájízt tapasztalunk? Ezzel a problémával is jobb felkeresni a fogorvost, ugyanis a kellemetlen szájszag és a rossz szájíz a kórokozók megtapadásának első jele is lehet, ami ellen még nem túl nehéz hatékonyan fellépni egy jó szakembernek.

Nyaralás előtt tehát mindenképp érdemes felkeresni a fogorvost. Alapvetően egy gyors fogászati szűrésre is, hogy minden rendben (ez megnyugtatóan fog hatni ránk), de ha a fenti problémák bármelyikét tapasztaljuk, akkor ne is legyen kérdés az időpontkérés. Ne feledje: inkább plusz félóra itthon, és a megnyugvás, hogy minden rendben, mint hogy külföldön kelljen szakorvosi segítséget kérni, ami a nyelvi akadályok mellett a pénztárcánknak is igen kellemetlen lehet.