A fogágybetegség, más szóval parodontitis egy alattomos betegség, amely lassan alakul ki, szerencsére viszont szakember segítségével gyógyítható.
Mint annyi más fogprobléma, a fogágybetegségek is oda vezethetők vissza, hogy nem figyelünk (eléggé) a megfelelő szájhigiénére, illetve, hogy nem keressük fel a fogorvosunkat, amikor észleljük, hogy valami nincs rendben – pedig parodontológus szakember segítségével, tanácsainak betartásával a fogak menthetők lehetnek. De lássuk kicsit részletesebben, mit érdemes tudni a fogágybetegségekről.
Mi az a fogágy, és mi a fogágybetegség?
A fogágy tulajdonképpen a fogat körülvevő szövetek összessége. Ebbe beletartozik a fogíny, a fogmeder, a gyökérhártya és a fogcement is. A fogágybetegség pedig ezeknek a fogat körülvevő és rögzítő szöveteknek a krónikus gyulladása.
Hogyan alakul ki?
A fogágybetegségek kialakulása hosszadalmas folyamat, hónapok vagy sokszor inkább évek alatt történik. A fogakra rakódó lepedék, majd fogkő következtében először ínygyulladás alakul ki, majd ennek tartós fennállása esetén a gyulladás átterjedhet a fogat körülvevő szövetekre. Idővel az íny elválik a fogtól, majd elsorvad és visszahúzódik. A fogak meglazulnak, végül kiesnek.
Milyen okok vezetnek ide?
Ha nem ügyelünk a szájhigiénére, vagy nem vagyunk elég alaposak a fogmosással, fogselymezéssel, szinte biztosan nem teszünk meg mindent a lepedékképződés meggátlásáért. Érdemes félévente felkeresni a fogorvosunkat, mert kiderülhet, hogy ideje leszedni a fogkövet, ami megakadályozhatja a fogágybetegségekhez vezető ínygyulladás kialakulását. Ha pedig már begyulladt az ínyünk (érzékeny, vörös, fogmosáskor vérzik vagy meg is van duzzadva kicsit), érdemes mindenképp időpontot foglalni a fogorvosunkhoz.
Milyen tünetekkel jár a fogágybetegség?
Eleinte lehet, hogy nem jelentkezik semmilyen tünet, de csak idő kérdése, és megjelennek az ínygyulladás fentebb felsorolt tünetei, illetve fogínyfájdalom, rossz szájszag, rések keletkezése a fogak közt vagy visszahúzódó fogíny is megfigyelhető lehet. Később, már súlyosabb esetekben észrevehetjük, hogy ujjainkkal vagy nyelvünkkel mozgatni tudjuk a fogainkat, azok esetleg elmozdulnak vagy kiesnek.
Mit tehetünk a fogágybetegségek megelőzéséért, kezeléséért?
Mint arra már fent is utaltunk, nagyon fontos a megfelelő szájhigiéné és a rendszeres fogászati ellenőrzés. Félévente mindenképp érdemes egy kontrollvizsgálatra bejelentkezni fogorvosunkhoz, bármi gond esetén pedig halogatás helyett a gyors cselekvés ajánlott. Sajnos a fogproblémák nem gyógyulnak meg maguktól, az időhúzás pedig súlyosbíthatja a helyzetet.
Ha fogágybetegségre gyanakszunk, esetleg már meg is van a diagnózis, ne keseredjünk el: a betegség gyógyítható. Igaz, a folyamat nem lesz gyors, sőt, ellenkezőleg: hosszú, folyamatos együttműködésre kell számítani a parodontológussal. Praxisunkban mi is fel vagyunk készülve a fogágybetegségek kezelésére: a legújabb módszereket és anyagokat használjuk, tudásunkat pedig folyamatosan bővítjük ebben a témában is.