A fogak életútja, a fogváltástól, a mozgó fogsoron át az egészségmegőrzésig


Az első fogaink néhány hónapos korban kezdenek „mocorogni”, tejfogainkat pedig az óvoda végén, iskolás éveink kezdetén cseréljük maradandó fogakra. Ezen maradandó fogak, ha vigyázunk rájuk évtizedekig szolgálhatnak bennünket, de életünk során sok külső hatás érheti őket.

Ki ne csodálkozott volna már rá egy kisbabára, akinek épp kibújtak az első tejfogacskái. És mindannyian emlékszünk arra is, amikor óvodás korunkban mozogni kezdtek a tejfogaink, majd kisiskolásként, kicsit foghíjas mosollyal, de már nagyon büszkén mutattuk mindenkinek az új, erős és egészséges csontfogainkat. Ezekre, mint megtanultuk, már nagyon vigyázni kell, hiszen egész életünkben elkísérnek minket. De a hátralévő évek, évtizedek sem telnek eseménytelenül.

A fogváltásról dióhéjban

A tejfogak kihullása, és a maradandó fogak kinövése óvodás korban kezdődik, 5-7 évesen (sokan az iskolaérettség egyik jelének is tekintik a fogváltást), és 12 éves korra zárul le. Kivéve a bölcsességfogakat, amelyek csak 17 éves kor után bújnak elő – ha egyáltalán kinőnek, ugyanis ezek nem mindenkinél jelennek meg.

A fogváltáskor már érdemes rendszeresen felkeresni a fogorvost, mert könnyebben és gyorsabban lehet orvosolni az esetleges deformitásokat. Illetve ha fogszabályzásra lesz szükség, azt is érdemes minél előbb elkezdeni, mert például 9-12 évesen, a gyerekek gyors növekedésének köszönhetően még sokkal hatékonyabban érhetünk el látványos eredményeket, mint felnőtteknél.

Ki ne emlékezne az első kihullott tejfogára?

A felnőtt emberi fogsor 32 maradó csontfogból áll, melyből 16-16 darab fog helyezkedik el mind a felső, mind az alsó állkapocsban. 3 fő kategóriája van a maradó fogaknak, melyek elnevezése középről hátrafelé haladva a következő:

Metszőfogak: 4 db nagymetsző (11,21,31,41), 4 darab kismetsző (12,22,32,42)A felső metszőfogak koronája lapát alakú, az alsók vésőszerűek. A felső metszőfogak nagyobbak, mint az alsók, de gyökerük hasonló, egy gyökerűek.

Szemfogak: 2-2 szemfog alul és felül (13,23,33,43)

A szemfog koronája hegyesebb alakú, funkciója szerint a táplálék tépésében van fontos szerepe. A szemfog is egy gyökérrel rendelkezik.

Őrlőfogak: kisőrlőfogakból és a nagyőrlőfogakból is több található a fogsorban

Kisőrlő fogakból 2-2 első kisőrlő fog (14,24,34,44) és 2-2 második kisőrlő fog (15,25,35,45) van.

A kisőrlő fogak széles koronával rendelkeznek, szerepük az élelem darabolásában és szétnyomásában van. A kisőrlő fogak szintén egy gyökerűek, koronájuk viszont két csücsökkel rendelkezik, gumós felszínűek.

Nagyőrlő fogakból 2-2 első nagyőrlő fog (16,26,36,46) és 2-2 második nagyőrlő fog (17,27,37,47) van. A 2-2 harmadik nagyőrlőfog (18,28,38,48) a bölcsességfogak.

A nagyőrlő fogak közül a felsők háromgyökerűek, míg az alsók kétágúak (néha csak egyágúak). Ahogy nevük is jelzi, a nagyőrlő fogak rágómunkában, a táplálék felörlésében fejtik ki a tevékenységüket.

A harmadik nagyőrlőnek nevezett bölcsességfog eltérő lehet a többi őrlőfogtól, sőt nem is található meg mindenkinél a fog csírája. Elhelyezkedése révén, a bölcsességfog növekedése és tisztán tartása esetenként problémát okoz, ezért a rendszeres fogászati ellenőrzésnek és az esetleges problémák megelőzésének igen nagy a jelentősége.

A helyes fogmosás alapjait nem árt felnőtt fejjel is átismételni korábbi blogcikkünk alapján

Mozgó fogak

A fogváltás után a kinőtt maradandó fogak „találkozhatnak” fogkővel, fogszuvasodással, és jó esetben az éves ellenőrzések során a fogorvossal is. De a fogsorunk, illetve fogaink mozognak is, mivel úgy rögzülnek az állcsontunkba, hogy némi mobilitással, „mozgástérrel” rendelkeznek. Ez nem olyan mozgás, mint amit óvodás korunkban tapasztaltunk, hanem nagyon enyhe és észrevétlen, amit az íny- és csontszövetek rugalmassága tesz lehetővé. Ez a természetes mozgás nemcsak a rágás során jöhet jól, hanem a fent már említett fogszabályzás során is hasznát vesszük.

Persze, előfordulhat rendellenes fogmozgás is. Ez bekövetkezhet valamilyen trauma hatására (például egy baleset, ütés egyéb fizikai ráhatás esetén), de állhat a háttérben fogcsikorgatás, fogágybetegség vagy csupán az idő múlása közrjátszhat. Megeshet az is, hogy egy hiányzó fog esetén a mellette lévők próbálják kitölteni a hiányzó helyet, és elmozdulnak, kissé bedőlnek. A felnőtt korban kibújú bölcsességfogak pedig szintén tudják fogsorunkat módosítani, a fogak összetorlódhatnak, ezáltal nehezebben tudjuk őket tisztán tartani, ez pedig egyenes út a fogszuvasodáshoz. Ezekben az esetekben fogorvosi közbeavatkozással tudjuk csak kezelni a problémát.  

Mit tehetünk, hogy minél tovább megőrizzük fogaink egészségét?

A megfelelő szájhigiénia betartásával – aminek alapeleme a reggeli és esti fogmosás –, rendszeres fogászati ellenőrzésekkel és az évszaknak megfelelő fogápolási tippek, tanácsok (ide lehetne linkelni a „Hogyan védjük meg a fogainkat ősszel?” cikket) megfogadásával Ön is sokat tehet azért, hogy minél tovább erősek, egészségesek maradjanak a fogai. 

Foglaljon időpontot most a Top-Dent rendelőjébe, Dr. Koncz Edina és csapata szeretettel várja Önt!

Ha szeretne személyre szóló fogorvosi tanácsokat kapni, illetve már úgyis esedékes a következő fogászati ellenőrzése, kérjen időpontot a Doktornőhöz! Szeretettel várjuk rendelőnkben.