Rendelőnk összeszokott csapatát már szinte az összes páciensünk kedves ismerősként köszönti. Hiszünk az állandóságban és a kiszámíthatóságban, éppen ezért nagyon büszkék vagyunk arra, hogy évek óta stabilan számíthatunk egymásra.

A Top-Dent Fogászat nem egy “tömegrendelő”, hanem egy olyan hely, ahol a páciens és a fogorvos között kölcsönös bizalmi kapcsolat alakul ki és ahol minden páciens azt a megérdemelt figyelmet kapja, ami elengedhetetlen a fogászati kezelések biztonságos és stresszmentes elvégzéséhez.

Ismerjen meg minket!

 

Csapatunk

Dr. Koncz Edina Vezető fogorvos

Több generációs orvos családból származom, Szegedről. Az egyetemi tanulmányaimat is ott végeztem, 1996-ban. 2000 óta otthonom Mosonmagyaróvár, így a saját rendelőmet is már itt alapítottam, 2004-ben. A célom az volt már akkor is, hogy rendelőmben komplex ellátást biztosítsak pácienseim számára. Ezt elsősorban esztétikai fogászati kezelésekkel, szájsebészeti és implantológiai kezelésekkel és parondontológiai kezelésekkel biztosítjuk.

A munkámban mindig is szerettem a kihívásokat, így mindent megteszek annak érdekében, hogy a saját fogait minél tovább megőrizhesse a páciens. A legfontosabb számomra, hogy elérjem, hogy pácienseim bízzanak bennem. Akik már jártak nálunk, ők jól tudják, hogy nálunk általában vidám hangulat van, mert hisszük és tapasztaljuk, hogy ez nagyon sokat segít a pácienseknek abban, hogy bátrabban és oldottabban üljenek be a fogorvosi székbe.

Hobbim a kerékpározás, sífutás és síelés, emellett pedig gasztro imádónak vallom magam. Szeretek megkóstolni, majd meg is főzni különleges ételeket, szeretem a jó borokat és a finom csokoládékat.

 

Tóth Klaudia Fogászati szakasszisztens és dentálhigiénikus

2016-ban szereztem fogászati asszisztens végzettséget Budapesten és 2017. óta dolgozom a doktornővel a Top-Dent fogászat csapatában. Hamar megszerettem a szakmámat és szerettem volna minél többet tudni és minél több kezelésben szerepet vállalni, így 2017-ben megszereztem a klinikai fogászati higiénikus/dentálhigiénikus végzettséget is, így szívesen segítek szájhigiénés tanácsadásban. Mivel a rendelőben kiemelkedően sok sikeres implantációt végzünk, így 2018-ban elvégeztem egy implantológiai alap Hands-on kurzust is.

A páciensek visszajelzése szerint kedves és figyelmes vagyok és mindig mosolygok. Nagyon jól esik visszahallani, hogy könnyebb a pácienseknek a félelmüket legyőzni úgy, hogy mindig hallanak valami pozitív szót, akár tőlem is. Szeretem a munkámban, hogy a fogászat minden területén feltalálom magam és mindennap tanulok valami újat annak köszönhetően, hogy itt mindennel foglalkozunk.

A doktornőhöz hasonlóan én is nagyon szeretek sportolni. Hobbim a futás (a kutyámmal együtt) és a kerékpározás. Emellett pedig természetimádó vagyok és imádok főzni.

 

Tóth Klaudia Fogászati szakasszisztens és dentálhigiénikus

Dobos Imre Fogászati szakasszisztens

2014-ben szereztem fogászati asszisztens végzettséget Szombathelyen és 2016. óta dolgozom a Top-Dent csapatában. Kifejezetten érdekel az implantológia, így 2018-ban elvégeztem egy Implantológiai alap Hands-on kurzust is Budapesten. A rendelőben én készítem a panoráma röntgen felvételeket.

Szeretek tanulni és kifejezetten örülök, ha új termék érkezik a fogászati piacra, mert kihívásnak érzem, hogy megismerkedjek ezekkel. A Top-Dent fogászatban azt szeretem a legjobban, hogy a fogászat minden területén ki tudom próbálni magam és mindig tanulok valami újat. Ezt a tudást pedig szeretem a pácienseknek átadni, előre is elnézést, ha túl részletesen magyarázok. 🙂 A félős betegek felé kiemelt empátiával fordulok, korábban én is nagyon féltem a fogorvostól, így tudom mit éreznek.

Hobbim a zenehallgatás, a kerékpározás és a természetjárás.

Rendelőnk

Rendelőnk kialakításakor és a mindennapjaink során 2 dolgot tartottunk és tartunk a mai napig szemelőtt: kényelem és tisztaság. Kényesen figyelünk mindkettőre.
Várakozni általában csak keveset kell, de azt kényelmes, nyugodt körülmények teszik lehetővé. A kezelő helységeinkben a modern orvosi műszereken és kezelő széken túl svájci gyártmányú prémium levegőfertőtlenítő rendszert használunk mindannyiunk biztonsága érdekében. Ezzel a készülékkel gyakorlatilag a svájci hegyek tiszta levegőjét csempésszük fogászati rendelőnk falai közé. Várjuk Önt szeretettel!

Weboldalunkon cookie-kat használunk a tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi média funkcióinak biztosításához és az oldal látogatottságának elemzéséhez. Kérjük, fogadja el az ezzel kapcsolatosszabályzatot. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás