Gyönyörű esztétikus fogpótlások, héjak és fogfehérítés Mosonmagyaróvár központjában!
Üdvözlöm!
Dr. Koncz Edina vagyok.
Több generációs orvos családból származom, így a másokról való gondoskodás és az empatikus szemlélet a bőröm alá ivódott már gyerekként is.
A munkámban mindig is szerettem a kihívásokat, ezért folyamatosan követem a technikai újításokat, amikkel gyönyörű élethű fogakat és vakító fehérséget érhetünk el. A kezelések során mindent megteszek annak érdekében, hogy aki a székembe beül, az a saját fogait minél tovább megőrizhesse.
A legfontosabb számomra, hogy elérjem, hogy pácienseim bízzanak bennem. Akik már jártak nálunk, ők jól tudják, hogy nálunk általában vidám hangulat van, mert hisszük és tapasztaljuk, hogy ez nagyon sokat segít a pácienseknek abban, hogy bátrabban és oldottabban üljenek be a fogorvosi székbe.
ha nálunk lehet az első is?
Számunkra fontosak az emberi kapcsolatok. A rendelőn belül mint egy család működünk és ebbe a családba szívesen fogadunk be újabb és újabb embereket, akikkel úgy bánunk, mint a családtagjainkkal. Időt hagyunk a kezelések közt arra, hogy pár szót tudjunk váltani, hogy át tudjunk állni a következő páciensre, és mindenekelőtt időt szánjunk a kezelésekre, ne rohanjunk. Rohan a világ körülöttünk, szeretnénk, hogy aki ide betér, az lelassuljon, megpihenjen, kikapcsoljon. Mert ez is lehetséges egy fogászaton!
Pácienseink MONDTÁK
Legyen ismét szép és magabiztos a mosolya!
Esztétikus tömések
Fogai épségét szeretné hosszútávon megőrizni?
A fogszuvasodás könnyen és gyorsan kezelhető, ha az nem érinti még a fog legmélyebb rétegeit.
Az esztétikus tömések legnagyobb előnye, hogy
- színben tökéletesen illeszkednek a természetes foghoz
- kialakítása a természetes fog formáját, görbületeit, barázdáit mintázza, így gyakorlatilag páciens és külső szemlélő számára is észrevehetetlen
- a fogérzékenység általában azonnal megszűnik
- tartósak, 5 évnél gyakrabban általában nem szükséges cserélni őket
- egyetlen fogorvosi időpont elegendő az elkészítésükhöz
Esztétikus héjak
Szeretne a fogai formáján, vagy színén változtatni? Esztétikus héjakkal lehetséges!
A héjak valójában kontaktlencse vastagságú porcelánlemezek, melyeket a fogak külső felszínére rögzítve változtathatunk azok megjelenésén.
Esztétikus héjak segítségével
- helyreállíthatjuk letört, lepattant fogainkat
- korrigálhatjuk az abradált, repedezett fogzománcot
- nagy mértékű változást érhetünk el a fogszínben
- kiegyenlíthetjük a fogak kisebb alaki, vagy méretbeli eltéréseit
- zárhatjuk a fogak közti réseket
- kezelhetünk egyetlen fogat, de végezhetünk teljes mosolyátalakítást is.
Önnek ajánljuk az esztétikus héjakat, ha
Fogfehérítéssel nem tudta elérni azt a fogszínt, amire vágyik
Elégedetlen fogai küllemével, pl. túl kicsinek találja őket, vagy nem tetszik a formájuk
Ha egy vagy több foga elüt a többitől, és egységesebb megjelenést szeretne
Ha egy vagy több foga sérült, letört, lepattant
Ha fogai között zavaró réseket lát
Ha fogai mérete egyenetlen
Ha szeretné elkerülni a sokkal több foganyag eltávolítását megkívánó koronák készítését
Ha nem tud több évet szentelni fogszabályozásra
Fogfehérítés
Fogfehérítéssel a vakítóan fehér fogakért!
A fogfehérítés folyamata
- Alapos szájhigiénés kezelés. (depurálás, polírozás)
- Rögzítjük a kiindulási fogszínt. (koronákra, tömésekre nem hat a fogfehérítés!)
- Lenyomatot veszünk az alsó és felső fogívekről, erre egy-egy sínt készül, amit a fogfehérítő géllel kell feltölteni.
- A páciens az összes információ birtokában otthon használja az éjszakai sínt 1 hétig.
- 1 hét múlva kontroll vizsgálaton szükséges és a várva várt siker nem marad el!
Nincs fájdalom, későbbi érzékenység, csak vakítóan fehér, gyönyörű fogak!
Miért válasszon minket?
PROFESSZIONALIZMUS
Pácienseinkre kiemelten figyelünk már a kezelés előkészítése során. Rendelőnkben minden szükséges eszköz megtalálható a kezelés professzionális elvégzéséhez.
GARANCIA
A több tíz éves szakmai tapasztalattal bátran vállalunk garanciát a kezeléseinkre. Implantátumainkra 15 év, fogpótlásainkra 5 év garancia vonatkozik.
MINŐSÉG
Csakis a legmegbízhatóbb és legjobb ár/érték aránnyal bíró alapanyagokat használjuk a fogpótló beavatkozások során. Implantátumaink 98%-os sikeres beépülési aránnyal bírnak.
TAPASZTALAT
Erről a pácienseink tudnak leginkább nyilatkozni, így álljanak itt Tamás szavai: “A fogaim olyanok lettek, mint az igaziak, laikus szem észre sem veszi, hogy pótlás. Nagyon meg vagyok elégedve és ami még nagyon fontos, hogy fájdalommentes.”
Kapcsolatfelvétel
Általános állapotfelmérés, amennyiben szükséges, röntgen és CT felvételek elkészítése
Személyre szabott
kezelési terv és árajánlat
elkészítése az előzetesen
közösen kiválasztott
implantátumokkal
Fogak előkészítése a beavatkozás elvégzéséhez. Porcelán héjak és egyes esztétikus tömések elvégzéséhez lenyomatot veszünk. Amennyiben a kezelés a székben történik és nincs szükség fogtechnikai munkára (fogfehérítés, kisebb tömések, kompozit héjak esetén), úgy belevágunk a kezelésbe.
Lenyomatvétel után a fogak preparálása, az elkészült fogtechnikai pótlás (inlay, onlay, overlay tömés, vagy porcelán héj) beragasztása.
A kezelés ára minden esetben szerepel a személyre szabott kezelési tervben. Általánosságban, egy esztétikai kezelés ára több részből tevődik össze.
- állapotfelmérés
- amennyiben szükséges, panoráma röntgen készítés
- kezelési terv elkészítése
- fogak előkészítése a beavatkozáshoz (fogfehérítés és héjragasztás előtt kötelező a fogkőleszedés)
- esztétikai kezelés elvégzése és kész is a gyönyörű mosoly
GY.I.K.
A szuvasodás természetes tulajdonsága, hogy idővel továbbterjed a fogban, ha kezeletlenül hagyjuk. Ha a szuvasodás eléri a fog belsejében található, idegeket tartalmazó pulpakamrát, a fog helyreállítását már nem lehet csupán egy esztétikus töméssel elvégezni, előtte gyökérkezelést kell végrehajtani a fogon. Ez az állapot általában komoly fájdalommal és egyéb kellemetlen tünetekkel jár, nem érdemes tehát halogatni: ha fogszuvasodás jeleit tapasztal, forduljon rendelőnkhöz bizalommal, hogy időben segíthessünk!
Ilyenkor egy éjszakára ki kell hagynia a kezelést, és utána nyugodtan folytathatja.
A héjak felragasztásához minimális preparálás szükséges, mely során egy nagyon vékony réteget elveszünk a fogzománcból. Ez a fogakat nem károsítja, miután ezt a réteget teljes mértékben elfedi majd a héj.
Nagyon költségkímélő beavatkozás. Ennek megfelelően alternatíváival (mint például héjak, koronák) ellentétben azok töredékébe kerül.
Nem. Átmeneti érzékenység előfordulhat, de ez néhány napon belül elmúlik.
Természetesen igen. De az erősebb, koncentráltabb gélt kell ilyenkor használni.
Ebben az időszakban az erősen színezett ételek (vörösbor, kávé, cékla, spenót, stb.) módosíthatják a fogszínt, ezért a fogyasztásuk kerülendő! A fehérítés után néhány nap szükséges a fogszín stabilizálódásához, ezért ekkor fogyasszon világos színű vagy színezetlen ételeket.
Rendelőnkben Dr. Koncz Edina végzi a fogászati kezeléseket, így az implantáció során is ő lesz majd a kezelőorvosa. A Doktornő kifejezetten szájsebészeti és implantációs esetekre specializálódott, így biztos lehet abban, hogy jó kezekben lesz a kezelés során végig.
Erre sajnos általános választ nem tudunk adni. Egy implantációs kezelés általában 4-6 hónapot vesz igénybe az első állapotfelméréstől a végső pótlás beragasztásáig.
Sajnos konkrét árat nem tudunk mondani, viszont fentebb részleteztük, hogy a kezelés ára mikből tevődik össze. Minden esetben készítünk egy személyre szabott árajánlatot a kezelés elkezdése előtt, így Ön biztosan tudja majd, hogy mennyibe kerül a kezelése.
Amennyiben több lépésből áll a kezelése, úgy természetesen nem szükséges a kezelés teljes értékét egy összegben kifizetnie.
Rendelőnk Mosonmagyaróvár kertvárosi részén, a városközponthoz mégis közel található, könnyen megközelíthető, csendes és nyugodt helyen. Címünk: Gyümölcsös utca 37.