Irénke esete, aki egyszerű fogínyvérzés miatt keresett fel minket

Fogínyvérzés.

A fogínyvérzést hajlamosak vagyunk félvállról venni, ami nem is csoda, hiszen sokan tapasztaljuk, hogy akár fogmosáskor is vérzik kicsit az ínyünk, ezért azt gondoljuk, hogy ezzel nem is kell különösebben foglalkoznunk. Az esetek egy részénél ez igaz is, ám ha a vérzés állandó jelleggel jelentkezik, érdemes az okokat mélyebben is megvizsgálnunk.

A fogínyvérzés egy általános népbetegség, amit komolyan kell vennünk és fontos kezelni!

Az egyik kedves páciensünk, Irénke is az akkor még egyszerűnek és „normálisnak” gondolt fogínyvérzés problémájával érkezett hozzánk. Korábban több fogorvosnál is megfordult már, számos kezelést kapott, de a tünetek mégsem akartak elmúlni. Sőt, egyre csak gyarapodtak, ráadásul a vérzés mellett az íny bepirosodására és duzzadására is figyelmes lett.

A csapattal jól emlékszünk még, amikor megérkezett rendelőnkbe és mesélni kezdett a tapasztalatairól, valamint a tüneteiről. Úgy tűnt, már sokadik alkalommal jár fogorvosnál, túl van számos sikertelen kezelésen, ezért érthető volt a kezdeti bizalmatlansága.
Fogmosás közbeni is spontán fogínyvérzésre, duzzadt és erősen vörös ínyre, valamint fájdalomra panaszkodott. Egy egészséges fogíny sosem vérzik, ezért a tüneteket már önmagukban is a parodontitis, vagyis a fogágybetegség intő jelének tekintettük.

Milyen további tünetei vannak a fogágybetegségnek?

  • az íny visszahúzódása a fogak nyakánál
  • a fogak helyzetének és helyének megváltozása
  • kellemetlen, bűzös lehelet
  • a fogak mozgása

A fogágy betegsége a legtöbb esetben egy egyszerűbb kezeléssel megszüntethető.

Mielőtt azonban felállítjuk a pontos kezelési tervet, alaposan megvizsgáljuk a problémát. A diagnózis meghatározásának elengedhetetlen lépése az alapos betegvizsgálat. Rendelőnkben fontosnak tartjuk, hogy a lehető legtöbb információt megtudjuk a hozzánk érkező páciensektől, hiszen ezen részletek ismeretében tudjuk megtervezni a kezelési folyamatot.

Az előzetes vizsgálat során kíváncsiak vagyunk páciensünk szájhigiénés és étkezési szokásaira, az esetleges dohányzás és alkoholfogyasztás mértékére és gyakoriságára, illetve a korábbi vagy a jelenlegi megbetegedésekre.

Nem is gondolnánk, de a fogínyvérzést legtöbbször a mindennapi, helytelen rutinjaink és szokásaink okozzák, mint

    • sérülések (a fogselyem túl erős és gyakori használata, fogpiszkáló okozta sebek)
    • a vitaminhiány
    • a forró étel miatti égési sérülés
    • a különböző kemikáliák (pl. szájvíz, fogfehérítő) használatából fakadó irritáció.

A kérdéseket mindig a panorámaröntgen és a szájvizsgálat követi, majd az eredmények alapján a fogakat három kategóriába soroljuk az alábbiak szerint:

  • amelyre biztos számíthatunk
  • ami még megmenthető
  • amit biztos elveszítünk

 

Kedves páciensünk, Irénke esetében szerencsére fogpótlásra nem volt szükség, viszont a korábbi sikertelen kezelések miatt számos fog esetében kellett komolyabb kezelési technikát alkalmaznunk. A fogágy gyulladásának kezelési lépéseit közösen határoztuk meg. Ahogy ő fogalmaz: „Dr. Koncz Edina doktornő és a csapat a lehetőségeket részletesen megbeszélték velem.” Rendelőnkben különösen figyelünk arra, hogy betegeinket a lehető legjobban tájékoztassuk a diagnózisról és a javaslatainkról, majd közösen döntsünk a kezelés módját illetően. Ezzel szeretnénk megteremteni a gyógyuláshoz elengedhetetlen orvos-beteg közötti bizalmat.

Hogyan történt a parodontitis vagyis a fogágybetegség kezelése?

A gyulladás és a fogínyvérzés megszüntetése egy terápiás folyamat, amely nem egyik napról a másikra szűnik meg. A folyamat sikerességét alapvetően befolyásolja a páciens elkötelezett hozzáállása, amely nem valósulhatna meg a folyamatos tájékoztatás nélkül.

„Az egész kezelés alatt mindig előre tudtam, hogy mi fog történni és ez engem nagyon megnyugtatott.”
Páciensünk esetében a kezelési folyamatot fogkőeltávolítással kezdtük, amely során az ínytasakokat megtisztítottuk a fogkőtől és a lerakódott szennyeződésektől. A tasakokat rendszeresen tisztítanunk kellett még ezután is és majd csak ezt követte a két alsó fog gyökérkezelése. Minden terápia fontos eleme a szájhigiéniai tanácsadás is, amely hatékonyan segíti az újabb tünetek kialakulásának megelőzését. Természetesen ennek sikeressége attól függ, hogy a beteg szigorúan betartja-e a szakorvos tanácsait.

Szerencsére Irénke esetében ettől nem kellett tartanunk. A rendszeres konzultációk során pontosan meghatároztuk a következő lépéseket és az otthoni szájhigiénés gyakorlatokat.

A kezdeti bizalmatlanságot sikerült áthidalnunk és a közös munkánk egészséges fogakat és fogínyt eredményezett.

Rendelőnkben barátságos és nyitott csapattal, szakértelemmel és hatékony fogászati megoldásokkal várjuk!

Blog (HU)

implantátumos fogpótlás