Egy újabb, számunkra rendkívül szívmelengető történetet hoztunk, melynek a vége egy gyönyörű, élethű fogpótlás készítés volt. Előfordult-e már Önökkel, hogy elmentek egy orvoshoz, fodrászhoz, bárhova, hogy megoldást keressenek a problémájukra, de valahogy érezték, hogy az illető nem az igazi, jobb inkább tovább keresgélni?
Attila ugyanebben a cipőben járt. Külföldről utazott haza, hogy megcsináltassa a fogait. Előttünk több fogászatot is felkeresett a megyében, de valahogy egyik sem volt az igazi. Vagy nem volt meg a bizalom az orvos irányába, vagy maga a kezelési terv volt számára nem megfelelő. És mindez nem azért, mert egy végletekig kukacoskodó páciens lenne, legalábbi nálunk ennek jelét sem mutatta. Viszont elvárta, hogy ha ott hagy valahol egy nagyobb összeget a fogai rendbetételére, akkor ott azt a bánásmódot és azt a kezelést kapja, amit mindenki megérdemel és amihez ő általában hozzászokott. Megbízható, korrekt fogorvost keresett.
Nekünk ez utóbbi az igazán szívmelengető, hiszen a kezelések minden esetben maximális szakmaisággal, minőségi, tartós anyagokkal történnek, ez azt gondoljuk, vagy legalábbis bízunk benne, hogy sok rendelőre igaz még. Viszont ami biztos, hogy nem igaz, mert mi magunk is tapasztaltuk már, a pácienseink pedig több ízben visszajelezték, hogy az odafigyelés, a pácienssel töltött megfelelő mennyiségű idő, a kezelések nyugodt, sosem kapkodós elvégzése mintha kihalóban lenne a mai világban. Mi erre kifejezetten figyelünk, nem azért, mert ez van megírva a nagy könyvben, hanem mert ilyenek vagyunk, nekünk így teljes a rendelő működése, ettől vagyunk mi merőben mások.
Attila nem akart semmi cicomát, nem kukacoskodott, mindössze egy korrekt lehetőséget szeretett volna a felső fogíve rendbetételére, egy korrekt fogorvost. A kezelés viszonylag hosszú volt, augusztus 19-én kezdtük, amikor előkészítettük a fogakat, majd kapott egy ideiglenes fogpótlást. Ezt egy rövid szünet követte, mert vissza kellett utaznia külföldre a munkája miatt. Szeptember végén folytattuk a kezelést és október elején készült el a végleges fogmű, fém-kerámia teljes körhíddal.
Végezetül álljanak itt inkább magának Attilának a szavai a nálunk szerzett tapasztalatairól.
„2020 augusztusában találtam rá a Top-Dent fogászatra, ahol lenyűgöző profizmussal, kiváló felszereltséggel, udvarias és kedves bánásmóddal találkoztam. Korábban sajnos többször is csalódnom kellett más fogorvosokban határon innen és túl, a hozzáállásuk, valamint munkájuk színvonala miatt, de Dr Koncz Edina és asszisztenseinek minőségi szolgáltatása felülmúlt minden elképzelést.
Nem voltam egyszerű eset, ami a kezeléseket illeti. Sok, régről elhúzódó, komplex problémával toppantam be a rendelőbe, de a doktornőnek rögtön voltak konkrét javaslatai, hogy miként lehetne úgy beavatkozni, hogy a mosolyomat viszonylag rövid időn belül visszavarázsolhassa.
Munkáját végig az alaposság, precizitás jellemezte és jó volt látni az összhangot az asszisztensekkel, akik sokszor gondolatolvasóként sürögtek-forogtak a rendelőben, a doktornő kezeléseihez asszisztálva.
Köszönöm felelősségteljes és kiváló munkájukat! Remélem még sokan eltalálnak a Top-Dent fogászathoz, hogy hasonlóan pozitív élményben lehessen részük, hiszen a fogászatra járás élmény is lehet, nem csak irtózatos dolog. Főleg ha az ember a végeredményt csodálhatja még hosszú évekig, évtizedekig.” (Attila, 42)
Várjuk Önt is, találjon ránk! Kövessen minket Facebookon is!