Akár enyhe kellemetlenséggel, akár éles, nyilalló fájdalommal jelentkezik, egy dolog biztos: a fogérzékenység komoly probléma, ami ellen tenni kell.
Gőzölgő levesek, mennyei húsok, édes sütemények, cukorkák, hideg üdítők vagy koktélok: ezeknek a finomságoknak már az említésére is összefut a nyál a szánkban. Akiket viszont érint a fogérzékenység, már nem tudnak pusztán vágyakozással tekinteni ezekre az ételekre, italokra, ugyanis nekik kényelmetlenség vagy fájdalom is társul ezekhez.
Mi a fogérzékenység?
Akkor beszélünk fogérzékenységről, amikor külső ingerek hatására kellemetlenség vagy fájdalomérzet alakul ki a fog(ak)ban, és egy ideig nem is múlik el. Egyesek szerint a felnőttek harmadát, mások szerint több mint a felét érinti a fogérzékenység. Ez lehet átmeneti vagy krónikus, érinthet egy fogat, de akár az egy fogsoron található fogak közül az összeset is. A jelenségnek számos oka lehet, de egy biztos: komolyan kell venni, és tenni kell ellene.
Mitől alakul ki?
Vannak, akiknek vékonyabb zománcréteg védi a fogát – nekik ebből eredően érzékenyebbek lehetnek a fogaik. De a fogzománc több más okból is megkophat, például, ha túl kemény sörtéjű fogkefével túl erősen sikáljuk a fogainkat, éjszaka csikorgatjuk a fogainkat, vagy rendszeresen fogyasztunk savas ételeket, italokat.
Megviseli a fogakat a reflux, illetve az ezzel járó gyomorsav-feláramlás a gyomorból és a nyelőcsőből, de a gyakori hányással járó betegségek, állapotok sem tesznek jót a zománcnak.
A fogérzékenység további lehetséges okai
A fogakat az is védtelenné teheti, amikor az íny húzódik vissza, aminek számos oka lehet, például a helytelen fogmosási technikák. De érzékenység léphet fel régi tömések, kezeletlen szuvas fogak, törött vagy töredezett fogak vagy elhasználódott koronák miatt is.
Milyen esetekben jelentkezhetnek a fogérzékenység tünetei?
Ezzel kapcsolatban nehéz általánosítani, mert ez a probléma mindenkinél másképp ütheti fel a fejét. Tehát nem jelenthetjük ki, hogy csak étkezéskor jön elő, de a kellemetlenséget, fájdalmat, erős nyilallást például az alábbi esetekben is megtapasztalhatjuk:
A fogak érzékenyek lehetnek
- Hideg folyadékra vagy ételre
- Meleg folyadékra vagy ételre
- Hideg levegőre
- Édes ízre
- Savanyú ízre
- Szénsavas üdítőkre, kávéra, teára, alkoholra.
Mit érdemes tenni, ha fogérzékenységet tapasztal?
Korábbi cikkünkben mi is javasoltunk már otthon is alkalmazható tippeket fogérzékenység ellen, de ha nem múlik, vagy úgy érezzük, egyre rosszabb a helyzet, semmiképp ne húzzuk az időt, hanem hívjuk fel fogorvosunkat és foglaljunk egy időpontot. Ne feledjük: a fogérzékenység nem betegség, hanem tünet, aminek az okait egy jó szakember segíthet felderíteni, majd javaslatot tesz a kezelésre is, így megszüntethető a probléma.