Elérkezett a húsvét és bár nem ülhetünk veletek egy asztalnál, együk most végig képzeletben a húsvéti menüt úgy, hogy közben végig futunk azon is, melyik étel tesz jót a fogainknak és miért.
Sokan úgy vannak vele, hogy az ünnepek alatt elengedik magukat – nem figyelnek oda, mit esznek és isznak. Pedig egészségünk, így fogaink egészsége szempontjából is sokat jelent, mi kerül a tányérunkra, és ahogy mindjárt látni fogjuk, ez ráadásul nem is feltétlen egyenlő a lemondásokkal.
Mi legyen az előétel?
Érdemes a klasszikus főtt tojással kezdeni a húsvéti menü végig kóstolását, mert A- és D-vitamintartalma révén segíthet az egészséges fogak megőrzésében. Mellé pedig egy darabka sajtot is nyugodtan rágcsáljunk el, ami foszfát- és kalciumtartalma miatt kordában tarthatja a szájüreg pH-egyensúlyát. Emellett még a nyáltermelést is fokozhatja, ami azért jó, mert így közömbösítheti a szájüregünkben tanyázó baktériumokat.
Főétel: egy szelet sonka, teljes kiőrlésű kenyér és zöldségek
A hagyomány szerint húsvétkor sonka kerül a családi asztalra. Ebből nyugodtan szelhetünk, hiszen az állati fehérjék foszforban gazdagok, ami a csontok és fogak felépítéséhez kell.
A sonka mellé vágjunk magunknak bátran egy szelet teljes kiőrlésű kenyeret is, mivel a teljes kiőrlésű gabonákban sok a B-vitamin és a vas, ezért támogatják az íny egészségét. Az ilyen gabonafélékben lévő magnézium pedig a fogaknak, csontoknak szükséges.
Friss zöldségeket is bátran pakolhatunk a tányérunkra, amelyek nemcsak alakunknak, de mosolyunknak is jót tesznek. Az uborka, a répa és a zeller a legjobb természetes fogtisztítók, szépen lepucolják a felhalmozódott lepedéket, utóbbi pedig a nyáltermelést is beindítja, amiről már tudjuk, hogy a baktériumok egyik fő ellensége.
A sütőtökben, répában, édesburgonyában és brokkoliban pedig sok az A-vitamin, ami segíthet megőrizni fogzománcunk egészségét. Érdemes tehát a „sima” krumplipürét kakukkfűvel gazdagon megszórt, sült édesburgonya hasábokra vagy párolt brokkolira cserélni.
Mi legyen a desszert?
A cukros édességek meg a csokinyuszik helyett érdemes gyümölcsöket majszolni, mert C-vitaminban gazdagok, ami segíthet kivédeni a fogínygyulladást és –érzékenységet. Válasszuk bátran a friss epret, de az alma és a kivi is jó döntés lehet. A citrusfélék viszont savasabbak, ami gyengítheti a fogzománcot – érdemes ezeket, illetve a fogainkat elszínező ételeket, italokat is inkább kerülni a családdal vagy barátokkal töltött húsvéti falatozás során.
Forrás:
https://merjmosolyogni.hu/13-etel-amitol-tisztak-es-egeszsegesek-lesznek-a-fogaid/
https://szepfogak.hu/fogerosito-etelek-praktikak-a-mindennapokra/
https://napidoktor.hu/dieta/egeszseges-husveti-menu-ime-nehany-otlet/